Winning is a habit (A győzelem egy szokás) monta Vince Lombardi az egyik, vagy talán a leghatásosabb motivációs beszédben amit hallottam.
Jobb mint Csernus, tömörebb, velősebb, azt garantálom. 🙂
Megnéztem, jól vagyok…
Archive for the ‘Merj’ Category
Én leszek …
2013. május 31.
Egyszer régen…
…nagyon igaznak gondoltam ezt a számot. Azt hittem, én leszek…
“Én leszek, ki rendbe hozza majd az életed és meggyőz arról, hogy még szép lehet, ha úgy akarod…” énekli Cserháti. Ez olyan jól hangzik, olyan romantikusan. Kár, hogy az egyik legnagyobb hülyeség, amit valaha hallottam.
Mindenkinek magának kell az életét rendbehozni. Persze egy társ és a barátok ebben segíteni tudnak. De csak akkor képesek segíteni, ha én rendbe akarom hozni az életem.
Valahogy így jobb lett volna:
“Ott leszek, mikor rendbe hozod az életed és segítek, hogy sikered legyen, ha úgy akarod…”
“Én leszek ki fogja majd a két kezed, ki téged jófelé vezet, ha engeded. ..”
Szerintem mindenkinek meg kell találni a saját útját, ami a neki jó felé vezet, és nem másnak kell őt a másik szerint jó felé ráncigánli.
És végül:
“Nélküled, számomra sincs értelme semminek…”
Hát akkor megette a fene ezt az életet is…
Mi a baj a világgal?
2012. október 4.
Ahogy Bertrand Russell nagyon találóan megfogalmazta: “The whole problem with the world is that fools and fanatics are always so certain of themselves, and wiser people so full of doubts.”
Az interneten terjesztett nem tejjesen pontos, ámde frappáns szabad fordításban ez így hangzik: Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.
Azt hiszem ehhez nem kell sok kommentár.
Zorán: Gyémánt és arany
2012. október 1.
Találtam egy gondolatot a facebookon, amiről eszembe jutott ez a Zorán szám. Meg is osztottam. A gondolatot és Zorán számát is. Ennek a számnak a legtöbb ember számára van mondanivalója. És hogy teljes legyen a dolog, itt a dal szövege is:
Zorán: Gyémánt és arany
Annyi minden van, mit úgy szeretnél
Néha bánt, ha tudod, távol a cél
Vagy tán épp a cél előtt
Tűnik úgy, most fogytán van erőd
S te mégis továbbmész
Lehet égbe nyúló csúcs, ami hív
Néha oly magasra vágyik a szív
Sűrű útvesztőkbe érsz
De a csúcsra gondolsz
És csapdáitól többé már nem félsz
Mert te is fényre vágysz, mint minden, ami él
De mikor célhoz érsz, és boldog lehetnél
Máris új tervre gondolsz, máris új útra indulsz
És az életben épp ez a szép
Oly sok ember merész álmokat sző
De a siker árát sokallja ő
És csak arra vár, hogy majd arra jár a Fortuna
De kár ebben bízni
Mert a gyémánt és arany fénye szép
De tiéd ez a fény akkor lehet csak
Ha érte a mélybe lemész, érte mész
Hát indulj, és hozd fel onnan
Fénye kárpótol majd minden nehéz percért
Nem csak gyémánt és arany lehet szép
Téged tán egész más után hajszol most a vágy
Indulj hát, hidd el, nem lesz nehéz az út
Mit végigjársz, ha gondolsz rá
Hogy jön, mit úgy vársz
Érdemes volt
Akkor meglátod, hogy érdemes volt
Tudom, rájössz, érdemes volt
Harcolnod így
Ami nem tér vissza…
2012. június 18.
Láttam egy bejegyzést a Facebook-on, ami elgondolkoztatott.
Mi az ami soha nem tér vissza:
- A kő – miután elhajítottad
- A szó – miután kimondtad
- Az alkalom – miután elszalasztottad
- Az idő – miután elmúlt.
Ahhoz, hogy boldogan élhessük az életünket, fontos lenne odafigyelnünk, hogyan is éljük, mit helyezünk a középpontba, mire figyelünk igazán.
A kő
Manapság oly könnyen válunk meg mindattól ami régi. Legyen egy az tárgy, egy barát, vagy egy társ. Azt hiszem, azzal párhuzamosan, ahogy a régi dolgainknak egyre kevesebb a becsületük, az emberi kapcsolataink is mindinkább leértékelődnek. Túl könnyen dobjuk el régi köveinket, mert azt hisszük, hogy egy új kő értékesebb. Persze alaposan fel van polírozva, csillog is szépen… Még jó, hiszen el akarják adni… Az a régi kő meg, ami nap mint nap velünk van, az már nem csillog olyan szépen. Vagy csak nem akarjuk meglátni? Olyanok vagyunk, mint a kisgyerek, mindíg valami új kell…
Ahogy nem becsüljük a régit, ugyan úgy a körülöttünk lévő embereket sem becsüljük igazán. Persze szóban igen. Szóban elmondjuk, milyen fontos nekünk a párunk, a gyerekeink, milyen fontosak a barátaink, de ahogy a Bibliát némiképp leegyszerűsítve idézni szokták “a gyümölcseiről ismerszik meg a fa…”
A szó
Hányszor vagdosunk egymás fejéhez kéretlenül olyan dolgokat, amiről tudjuk, hogy nem igaz. Tudjuk, hogy fáj, hogy bántó, de akkor és ott kit érdekel. Értse meg a másik, hiszen idegesek vagyunk. És különben is miatta van. Lehet, hogy aztán megbánjuk amit mondtunk, és ha van bennünk egy kis becsület még oda is megyünk, és bocsánatot kérünk. De a szó, amit kimondtunk, már sebet vágott a másikon. Igaz, a seb idővel beforr, de a heg ott marad. Azt már nem tüntethetjük el, itt nincs plasztikai sebész.
Az alkalom és az idő…
Mennyi minden fölösleges dologra áldozunk az időnkből. Hányszor gondoljuk, meg kéne tennem, el kéne mondanom, kéne rá időt szánnom, stb.
Kéne, kéne, kéne…
Hányszor jönnek hozzánk gyerekeink, a férjünk, a feleségünk, hogy elmondjanak valamit, de éppen akkor nincs rá időnk, hogy meghallgassuk. Na persze, hisz éppen megy valami nagyon fontos sorozat, el kell olvasni az újságot, vár a keresztrejtvény, megy a focimeccs, vagy kitudja milyen más, halaszthatatlan dogunk van. Igazán meg lehet érteni. És azt már nem is vesszük észre, hogy a másik ember, a gyerekünk, vagy a párunk, szomorúan, beletörődve elkullog. Aztán később, amikor méltóztatunk 10 másodpercet szánni a másikra, kutyafuttából majd megkérdezzük mit is akart. De akkor már a válasz, hogy á semmit, nem fontos. És nem is tudatosul bennünk, hogy véglegesen elszalasztottunk egy pillanatot, a másik ember életének azt a pillanatát, amit meg akart velünk osztani, aminek részben részesévé akart tenni. Elszalasztottunk egy közös pillanatot, és elszalasztottuk azt az időt, amit nem töltöttünk együtt egy szerettünkkel.
“Most élsz, most vigyázz hogy jól csináld…” szól a dal. Nem új dal, régóta hallgatjuk, de valamiért nem halljuk…
Egy kis akaraterővel, egy kis változtatással csodákat tehetünk az életünkben.
Nehéz? Persze. Nagyon? Igen. – De megéri!
Soha nem késő elkezdeni, és nem kell megijedni, lehet kis lépésekkel is haladni.
Előszőr próbáljunk meg napi 10 percet másokra figyelni. Őszintén, nem csak felületesen. Abban a 10 percben ne máshol járjunk gondolatainkban, hanem legyünk jelen a többiek életében. Figyeljünk oda. Azt a tíz percet éljük meg, éljük át és azokkal az emberekkel tegyük, akik akkor ott vannak velünk. Az elején persze nehéz, de idővel meg lehet szokni. Aztán, ha már tíz percig megy, ha már tíz perc nem fáj, akkor bővíthetjük az időtartamot…
És egy idő után őszintén mondhatjuk, jól vagyok és pont… 🙂
Jól vagyok és pont... 