Egy korábbi bejegyzésemben a megbocsátással foglalkoztam.
Tudsz bocsánatot kérni? És megbocsátani? 2012. május 30. ( https://jolvagyokespont.wordpress.com/2012/05/30/tudsz-bocsanatot-kerni-es-megbocsatani/ )
Egy barátom most olvasta a gondolataimat. Őt nagyon megbántották, és a sebei még nagyon mélyek. Ő azt mondta, hogy a megbocsátással ő megalázkodik, behódol annak, aki őt bántotta. Ha megbocsát, akkor a másik elvárhatja tőle, hogy felejtse el a fájdalmakat.
Elég furcsa gondolat, és szerintem fogalmak keveredtek össze benne.
Szerintem nyilvánvaló, hogy a megbocsátás nem mossa el a fájdalmakat. Nem jelenti azt, hogy behódolunk az “ellenfélnek”, vagy megalázkodunk előtte. A megbocsátás valami más. A megbocsátás büszkeség. Egy büszke cselekedet Meghunyászkodó ember nem tud megbocsátani. Aki megbocsát, az fölülemelkedik kavargó érzelmeinek zűrzavarán. Ha megbocsátunk, az olyan, mint amikor kibukkan a fejünk a víz alól, vagy mint amikor kilépünk a sötétségből a fényre. Attól még tudjuk, milyen a sötét, és milyen levegő nélkül a víz alatt lenni, de megkönnyebbülünk. Érzem, hogy sántít kicsit a hasonlat, de talán érthető mire gondoltam.
Azt hiszem, aki igazán szeret, az meg tud bocsátani, mert minden sérelem ellenére is látja a másikban a jót. Azt, amit szeret(ett) benne.
És még valami. A megbocsájtás mindig a saját magam számára a legfontosabb, hiszen borzalmas egy életet leélni haraggal, gyűlölködéssel a szívedben.
Jól vagyok és pont... 